A jelenlegi helyzet
Előre kell bocsátanom: nem vagyok bennfentes a Vidi, mint futball klub vezetése körül, így az általam leírtak tisztán és kizárólag azt a szemszöget tükrözik, amit én látok a csapat körül.
Mielőtt azonban ténylegesen belemennék a jelenlegi helyzet ecsetelésébe, visszatekintek a múltba, hogyan jutottunk el idáig. Természetesen nem megyek vissza az alapításig, inkább csak a Garancsi-érát vizsgálnám.
A közelmúlt
2007-ben - a '99-es kiesés után - ismét közel került a klub ahhoz, hogy elbúcsúzzon az első osztálytól. Ezúttal nem a pályán elért gyalázatos eredmények miatt - azok akkoriban egy középcsapatra jellemző ereedmények voltak -, hanem az akkori vezetés gyalázatos munkája miatt.
Ekkor jött Garancsi István, aki megvásárolta a klubot, rendezte az adósságokat, elvégzett minden teendőt azért, hogy a klub visszakapja az első osztályú licencét.
Ezután néhányszor nyertünk Lőtéri Kutya Kupát (Ligakupát) és 2010-ben - hosszú idő után - ezüstérmet nyert a csapat, ami akkor Európa Liga indulást jelentett. Ekkor ugyan még nem tudtuk ezt, de ez lett az első aranykor kezdete. Már a 2010-es szezon végén is volt esélyünk a bajnoki címre, de akkor az utolsó fordulóban még elbuktuk azt, ellenben 2011-el, amikor végre nálunk landolt az arany.
Az "aranycsináló" dr. Mezey Györggyel nem hosszabbított szerződést a klub, helyette érkezett Paulo Sousa és stábja, aki véleményem szerint toronymagasan a legjobb húzás volt, amit a klubvezetés valaha csinált. A bajnokság első fele még az összecsiszolódás jegyében telt, ennek megfelelően voltak váratlan pontvesztések, a tavasszal egy vereség és egy döntetlen mellett viszont csak győzelmeink voltak, így újabb ezüst jutott nekünk (ez volt a DVSC veretlen szezonja).
A rákövetkező szezonban valószínűleg bajnokok lettünk volna, ha Sousa nem távozik a télen. Távozott, de azt megelőzően az EL-ben parádé a Sporting és a Basel ellen hazai pályán. Fontosnak tartok megemlíteni egy taktikai fegyvert, amit Sousa tanított a csapatnak: a középpálya és a védősor közé beállós pozicióba rakta Tóth Balázst. Ez a húzás lehetővé tette védekezés esetén, hogy a labdás embert állandóan 3 ember vegye körül, akinek így általában nem maradt más lehetősége, mint visszafelé passzolni.
A későbbiek során egy elképesztő szezonkezdéssel (10 meccs, 10 győzelem) Carrilloval behúztuk a második bajnoki címünket is, majd utána következett a nagyon rövid, de nagyon katasztrofális Casoni-éra, majd újabb ezüstérem Horváth Ferenccel és a megbízott vezetőedző Pető Tamással majd Henning Berggel. Igazából úgy érzem, Henning Berg kaphatott volna még egy szezont, noha az azért világos volt már akkor is, hogy abban a szezonban nekünk kellett volna nyerni az aranyat. Igazából az egyre gyorsuló hanyatlást valahonnan innen származtatom - nem azért, mert Berg egy edzőpápa, hanem mert innentől kezdve vált divattá az edzőcsere.
Berg után jött Marko Nikolic, vele pedig egy aranyérem is; az arany előtt két vállra fektettük a Bordeaux-t az EL selejtezők során, majd a Partizantól kikaptunk 4-0-ra hazai pályán a play-off-ban. (Ha valakinek bunda jutna eszébe, ne ítélje el önmagát, Nikolic onnan érkezett és a szerb csapat anyagi gondokkal küszködött akkoriban...)
A rákövetkező szezonban bejutottunk az EL-csoportba (éppen csak lemaradva a BL-ről a futballt csaló AEK ellen), ekkor lőtte Nego hazai pályán azt az emlékezetes nagy bombagólt a Chelsea ellen, viszont a bajnokságban ismét csak ezüst, majd már Carrilloval megint, 2020-ban.
Carrillonak távoznia kellett a szezon előtt és valamilyen bizarr ötlettől vezérelve Márton Gábor kapta meg a székét. Nehezen tudom elképzelni, hogy épelméjű embernek jutott eszébe az ötlet, azt hiszem, valaki bizonyítani akarta, hogy a magyar edzők is olyan jók, mint a külföldiek - de kiderült, hogy ez még mindig nem igaz. Noha a 2. helyen fordultunk félévkor, de tetemes hátránnyal, Mártonra nagy volt a kabát, amit ráadtak, ideiglenesen Szalai Tamás vette a kezébe a karmesteri pálcát, amíg jött egy újabb remek ötlet: Szabics Imre kinevezése. Noha vele a hátralévő 7 meccsből megnyertünk 5-öt, ez már csak bronzéremre volt jó - először előzött meg bennünket a Felcsút... és még nem tudtuk, hogy a feketeleves még hátra van.
A sportigazgatói posztra Sallói István érkezett, aki játékosként felejthetetlent produkált a Vidi színeiben - sajnos a vezetésben betöltött időszakára ez korántsem mondható el. A téli szünetet már csak a 4. helyen töltöttük, de fontos megemlíteni, hogy Lednev és Zulj ekkor érkeztek a csapathoz. Szabiccsal és a helyére kinevezett Michael Borisszal a tavaszi szezon kezdetén 7 mérkőzést veszítettünk zsinórban - negatív klubrekord, de aztán az utolsó 9 bajnokin veretlenek maradtunk, ez a negyedik helyre volt elég. Szerencsénkre a Ferencváros megnyerte a Paks ellen a kupadöntőt, így elindulhattunk nemzetköziben, ami ugyan nem sikerült túl rosszul, de a jó nem ilyen: a Köln idegenbeli legyőzése után itthon sima zakó és kiesés az EL selejtezőkből.
A jelen
A fentiekből látható, hogy Sousa után talán még Marko Nikolicig elfogadható volt az eredménysor, de a magyar edzőkkel már ez nem mondható el. Persze, hozzá kell tenni, hogy Kovács Zoltán és Sallói István sem hozták azt a színvonalat, ami a klub anyagi lehetőségeihez és korábbi eredményeihez múltó lett volna. Márton kinevezése még Kovács "munkája", csakúgy, mint Szabicsé, de Borisszal sem jártunk sokkal jobban.
A játékoskeret minőségének változásában hasonló irányú, egyre gyorsuló tendencia figyelhető meg: korábban Sándor György, Caneira, Sousa, Oliveira, Lazovic volt a mérce (hogy Nikóról ne is beszéljek), most azon kesergünk, hogy nincs egy Peter Zulj, vagy egy Lednev, aki el tudná juttatni a labdát a szelsőinkhez, vagy Kodróhoz - akiben én egyre inkább látom Hodzicot. Utóbbi összehasonlítás közel sem hízelgő: Hodzic az önzőségéről volt híres: megkapta a labdát helyzetben, de eltotojázta, majd a passzal is addig várt a társak felé, amíg már rájuk is visszazártak - Kodróban is egyre többször látom ezt.
Zulj lecserélése meg Pokorny-ra legalább olyan bizarr ötlet, mint Márton kinevezése.
Idén Boris lemondása után a Huszti-Toldi edzőpáros vette át a csapat irányítását, noha az igazi irányító Huszti Szabolcs, Toldi Gábornak viszont van papírja az edzői képesítésről. Egyelőre ők még nem értek meg a kritikára és e tekintetben később is nehéz dolgom lesz, mivel Toldi Gáborral anno egy toronyházban laktunk, sokszor rúgtuk együtt a bőrt a játszótereken; tovább nehezíti a korrekt kritizálást, hogy nem tudni, Toldinak mennyire van beleszólása a csapat által játszottakba.
KTE és DVSC
Jelen pillanatban a 12 csapatos MB1-ben a kiesés ellen küzdünk, a kiesést jelentő 11. pozíciótól mindössze 3 pontra vagyunk. Noha a téli felkészülés állítólag jól sikerült, Kecskeméten kilátástalan játékkal kikaptunk, gyakorlatilag nem volt olyan eleme a játéknak, amiben nem aradtunk volna alul, de a már régi ismert tendenciák folytatódtak.
A DVSC ellen a helyzet nagyon apró lépésekben javult: korábban említettem Tóth Balázs posztját a Sousa-csapatban, most úgy tűnik, Flores csinálja ugyanazt a posztot, csak neki arra is futja, hogy ne csak hátrafelé passzoljon. A másik javulás, hogy legalább nem kaptunk ki (noha nem is nyertünk).
Tendenciák
Nagyon régóta létező bajaink vannak, amiket sem Kovács, sem Sallói (és egyelőre Juhász Roland sem) tudott megoldani sportigazgatói, illetve Márton, Szabics, Boris és a Huszti-Toldi páros vezetőedzői szinten megoldani:
- "gólképes" kapus: utoljára Calatayud nyújtott maradandót a kapusposzton, a sérüléséig Kovácsik is okés volt, utána már nem; alig-alig vannak kapott gól nélküli meccseink, sorban Kovácsik, Rockov és Kovács is állandóan betlizik a ketrec előtt. Kovács olyannyira vonalkapus, hogy az ötösre érkező beadásokra sem jön ki - így kaptunk gólt a DVSC ellen egy szögletből.
- "gólképes" védelem: a rögített helyzetek és a visszapasszolt labdák hárítása a védelem számára hosszú-hosszú ideje lehetetlennek bizonyul.
- gólképtelen támadók: Zivzivadze, aki sosem volt igazán képes beilleszkedni Fehérváron, a tavalyi újpesti szereplése után idén egy fél szezonban 1 gólra volt képes. Gyanítom, hogy az idei őszi és a korábbi szereplésének eredménytelensége nagyrészt arra vezethető vissza, hogy képtelen volt beilleszkedni, ugyanakkor a csatár akkor tud gólt szerezni, ha eljut hozzá a labda. Amikor eljut - ez általában a meccseink első 10-20 perce -, akkor is mindent kihagyunk. Itt lehetne segítség Zulj, vagy Lednev, de előbbit lecseréltük a semmit sem mutató Pokornyra, Lednevet meg hagytuk elmenni. Most Hourira várna ez a feladat, de ennek ő sem képes megfelelni jelenleg.
- veszélytelen és "gólveszélyes" középpálya: mint mindig, ezúttal is itt összpontosul a legnagyobb nyomás. Normálisan beadni évek óta nem tudunk, ezáltal az ilyen akcióink 90+%-a veszélytelen, távoli lövéseink nincsenek, mindig be akarjuk vinni a labdát az ellenfél gólvonaláig, amire viszont képtelenek vagyunk korlátozott képességeink okán. Szabadrúgásból közvetlenül idétlen idők óta nem szereztünk gólt. Mindezekkel egyidőben az ellenfél második támadó hullámára visszapasszolt labdák hárítása ennek a csapatrésznek a feladata, ami nagyon nem megy (a DVSC is szerzett ilyen gólt, de les miatt annulálták).
Tehát megfigyelhető, hogy a játékosminőség egyre romlik, ennek eredményeképpen pedig az eredmények is egyre rosszabbak. Ez a zuhanás annak fényében különösen fájó, hogy állítólag az FTC után a második legnagyobb költségvetés a mienk.
Az első magyar edzővel már csak bronzra futotta, a másodikkal már arra sem. Mindenféleképpen kell egy ismertebb nevű külföldi edző a padra, aki a kapcsolataival és ismertségével ide tud hozni olyan játékosokat, akikkel akár a bajnoki címért is versenybe szállhatunk ismét. Fájdalom, de Kodro, Houri, Kastrati, Pinto, Heister, Bese, Szabó Levente, Pokorny, Hangya, Bumba, Sabanov, Kovács, Rockov erre alkalmatlanok és sajnos koruk okán lassan Fiola és Nego is ide fognak tartozni. Mindkét játékost nagyon kedvelem, időnként nagy élmény nézni a játékukat: Fiola csupaszív, Nego a technikai tudás megtestesítője a csapatnál, de kezdőként a következő szezontól már nem számítanék rájuk - tehát őket is pótolni kell. Dárdai kérdéses nagyon: az idei szezonig nem mutatott semmit, aztán az idei bajnokság elején robbantott, de a sérülése után visszaesett. Schön ugyanúgy kérdéses, a korábban máshol mutatott jó játékkal egyelőre adós.
A kihívás tehát nagyon adott és kísérletezni már nincs idő: vagy megoldjuk a problémáinkat, vagy legalább azok egy részét, vagy kiesünk.